A bálteremben elsőként a királykisasszonyok és a grófnők jelentek meg, s Heinz Both kortárs amerikai jazz-zenész ragtime-jainak „szökdécselő” hangjaira mindjárt el is kezdték illegetni-billegetni magukat az őket már türelmetlenül váró nézősereg előtt.
Az „előkelőségeket” indiánok és cowboyok követték, akiket a fuvolazenekar által megszólaltatott amerikai népdalok csaltak elő „rejtekhelyükről”.
Egyszer csak a bálozók között termett egy csodálatos táncos, akit egy szempillantás alatt a színpad közepére perdített volna Popp fergeteges Orosz cigánydala, ha e, „kiváltságosoknak” járó helyet korábban nem foglalta volna el a virtuóz előadásmódjával mindenkit megbabonázó
fuvola-zongora duó.
A közönség soraiban döngicsélő méhecske azonban csak akkor élénkült fel igazán, amikor váratlanul felbukkant a közelében egy mézédes szőlőfürt. Körbe is zsongta azonmód, méghozzá Bernstein Divertimentójának keringőjére.
Amikor aztán Vangelis tűzszekerei zakatolni kezdtek a vonósok húrjain, az addig magányosan poroszkáló lovacska s vele az egész tarka sereglet a nyomukba szegődött.
A száguldásba azonban nemhogy belefáradtak volna, most kerekedett csak kedvük egy igazi nagy vigasságra! Majd’ kirúgták a ház oldalát, míg a népi hegedűsök, a tamburások, a brácsás és a nagybőgős alkotta népzenei együttesek abba nem hagyták a muzsikálást!
De már erre a mulatozásra felfigyelt a mindig éber ifjú rendőr is, aki gyanakvóan hordozta körül tekintetét a teremben, főként, miután meghallotta a Tutta Forza Smalto zenészpalántáinak „figyelmeztetését”: Vigyázat! A Rózsaszín párduc „belopakodott”, s itt bujkál közöttünk!
Szegény rendőr tétován állt, és azon tűnődött, mi tévő legyen. Hirtelen felcsillant a szeme: maga Superman sietett a segítségére, amikor a fülébe jutott, hogy négy szaxofonos meg egy zongorista „szerint” ez az ügy „Mission Impossible”, amely fogalom számára ismeretlen!
A rózsaszín párduc hanyatt-homlok menekült. Meg se állt, míg be nem vette magát a vadon sűrűjébe, ahol öt dobos verte fel az éjszaka csöndjét. A dobszó hallatán odasereglett az ördög, a kalóz, de még a Sikoly is, hogy ki-ki a maga módján fokozza a harci ritmust.
A bálterem függönye mögött megbúvó boszorkány eközben meghökkentő tervet főzött ki: az éj szárnyán elrepítette a farsangolókat a 20-as évek egyik pesti lokáljába, ahol a dizőz kezében lassan elhamvadt a cigarettavég, majd egy snájdig fiatalember eldalolta a nagyérdeműnek,
hogy „Kár itt minden dumáért” meg azt is, hogy „Este fess a pesti nő”. Ez utóbbi megállapítás hallatán a teremben lévő vámpírok jelentőségteljes pillantást vetettek egymásra…
De nem volt idő töprengeni a boszorkány varázslatán, mert Csipkerózsika, egy gyönyörű koszorúslány és egy tündérkirálynő vezetésével megérkeztek a nyitótánc résztvevői – kicsik s nagyok -, akik egy XVII. századi angol barokk tánc elegáns, kifinomult mozdulataival ámulatba ejtették a közönséget. Ám a nézők egyike sem volt rest: a produkció végén csatlakoztak a jelmezesekhez, és valamennyien együtt tanultak meg két „egyszerűbb” barokk táncot.
Aki a vidám vendégseregből úgy gondolta, szusszan egyet, azt a Tutta Forza zenekar azonnal „felkérte”: légies, magával ragadó keringőiknek, polkáiknak senki sem tudott s természetesen nem is akart ellenállni.
A bálozókat elbűvölő, csodálatos élő hangszeres zene az est végéhez közeledve még egyszer teret adott a varázslatos emberi hangnak: felcsendült Verdi Traviátájának híres duettje, melyet a manó, a katica, Smiley, a bohóc, a cica, a karácsonyfa és társaik lenyűgözve hallgattak.
Még el sem ült a kettőst jutalmazó tapsvihar, az örömtánc máris folytatódott.
„és az éji tág csodát,
ezt a fura micsodát…”
sokan „láttuk”, nem csak „te meg én.” (Weöres Sándor: Az éjszaka csodái)
A Kroó György AMI farsangi báljáról mindezt lejegyezte: Makray Györgyi