A Kroó György AMI ifjú tehetségei immár negyedik alkalommal táboroztak Sárospatakon 2013. augusztus 21-26. között. Az évek során hagyománnyá vált, hogy a vonósok mellett fúvós és ütős résztvevők is bekapcsolódnak a művészeti munkába, s idén 7 képzőművész is csatlakozott az alkotótáborhoz Tóth Eszter művésztanárnő vezetésével.
galéria
Kapcsolódó cikk: Sárospataki tábor
Kapcsolódó cikk: PLEIN AIR kiállítás
Reprezentatív helyszínük a Sárospataki Református Kollégium Kossuth internátusa volt a szoborsétányáról híres Iskolakert közepén. A tábor előkészítése már június hónapban elkezdődött, a képzőművészek előadásokon vettek részt, a zenészek számára az új repertoár kialakítása, kottabeszerzés és az előkészítő próbákon való részvétel történt megalapozásként, s így a résztvevők felkészülten érkeztek a közös alkotói és előadói munka folyamatába.
A tábor folyamán a zenekar számos zempléni felkérésnek tett eleget, felléptek Szerencsen a VI. Országos Csokoládé Fesztiválon, illetve a Sárospataki Kötődésűek Világtalálkozóján, mely ünnepségsorozat Sárospatak újra várossá nyilvánításának 45. évfordulója alkalmából került megrendezésre.
A Kroó György AMI zenekarának repertoárja a reneszánsztól napjaink zenéjéig terjed. A zempléni hangversenyeken elhangzó tánctételek és különböző karakterű s hangulatú, rövid tételek a zenetörténet más-más korszakában született remekművek, illetve azok egy-egy részlete.
Augusztus 25-én 16:00 órai kezdettel került sor kiállításmegnyitóval egybekötött záróhangversenyükre a történelmi és irodalmi vonatkozású, neves diákjairól híres intézmény dísztermében, mely a Sárospataki Református Kollégium Imaterme.
Elhangzottak a koncert folyamán Anderson, J.S.Bach, G.F.Händel, Purcell, Haydn, Schubert művei. A képzőművészek heti munkájának tematikája és a záró kiállításuk címe volt: Táj és szín - “plain air” festészet gyerekszemmel.
Felkészítő és közreműködő művésztanárok: Kührner Krisztina (gordonka)
Ottmár Anna Magdolna (hegedű), Ottmár Dávid (trombita), Tóth Eszter (hegedű), Tóth Eszter (képzőművészet), Füzesséry Attila (karmester) és Füzesséryné Dudás Eszter (brácsa), aki sárospataki születésű lévén a zenekar és a tábor vezetője, szervezője.
A szakmai munka mellett jutott idő szabadidős programokra is. A sportolási lehetőségek mellett a táborlakók egyik este részt vettek a Rákóczi-vár tövében egy óriási tábortűz mellett megrendezett népi táncházban a helyi Bodrog Néptáncegyüttes vezetőjének közreműködésével. Ezenkívül megtekinthették a helyi nevezetességeket, illetve a csokifesztiválos kirándulás során Szerencs és környéke történelmi és természeti szépségeit. Esténként közösségi programok, közös beszélgetés zárta a napot, ahol a 8-20 év között korosztály tanáraik vezetésével családias légkörben osztották meg egymásnak gondolataikat, illetve vidám történetek tették emlékezetessé az estéket.
A Zemplén Televízió híradása:
https://www.youtube.com/watch?v=DDGjnFoez_0&feature=youtube_gdata_player