Felvételi, térítési díj, tandíj

Eseménynaptár

Március 2024
H K Sz Cs P Szo V
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Galéria

Adatvédelmi beállítások

2017. 03. 28-án iskolánkba látogatott Kovács Béla klarinétművész, hogy a nálunk tanuló gyermekeknek tartson mesterkurzust.
Mindannyian nagyon vártuk ezt a napot, hiszen mi tanárok az ő általa írt klarinétiskolából tanítjuk a felnövekvő új generációt, valamint zeneakadémiai éveink alatt többször megfordultunk nála.

Tanár úr nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta meghívásunkat, ezt tükrözte a vele töltött idő is. Azonnal megtalálta mindenkivel a közös hangot, s szinte észrevétlenül instruálta az abszolút kezdőket, és a nagyobbacska növendékeket is. Pihenésképpen egy-egy történettel oldotta a hangulatot, így még közelebb érezhettük magunkhoz.

Nem érkezett üres kézzel, a Zeneiskola kottatára számára felajánlott egy-egy dedikált példányt a Klarinétozni tanulok című kötetéből, s néhány zongorakíséret kiegészítést is ajándékozott nekünk. A kották mellett elménket is teletömte hasznos tanácsokkal, amelyek mind a gyerekek, mind a tanárok előadóművészi palettáját gazdagítják.
Egész délután szeretetteljes légkör dominált, mindamellett szakmailag, zeneileg is nagy magasságokban jártunk.
Köszönjük Tanár Úr!


Soós Eliza
klarinét tanár

„A Kőbányai Ifjúság Zenei neveléséért” alapítvány
Számlasz: 11710002-20049928
Adószám: 19700203-1-42
Tovább »

Kroó György AMI

1102 Budapest, Szent László tér 34.

Tel/Fax: 06 1 261 7497      

E-mail: kroo@kroo.hu
Igazgató: szell.rita@kroo.hu