Felvételi, térítési díj, tandíj

Eseménynaptár

Május 2024
H K Sz Cs P Szo V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Galéria

Adatvédelmi beállítások

Erasmus_Bulgaria_2018__4A nyolcnapos turné öt szakmai napja alatt a zenekar négy hangversenyt adott. Ebből két koncertet közösen nemzetközi partnereikkel, kettőt pedig önállóan Burgaszban és Szófiában.

2018. szeptember 15-én indult útnak a Kroó AMI 26 fős delegációja. A Burgaszig vezető 1200 km hosszú utat busszal tették meg az első hétvégén. Első megállóként Szófiában ismerkedtek a bolgár főváros nevezetességeivel, történelmével, majd Burgaszban 5 napon keresztül vettek részt az Erasmus+ Napok programsorozatán, ahol bolgár és lengyel diákokkal és tanárokkal együtt közös produkciókat hoztak létre.

A nyitóhangversenyt szeptember 17-én rendezték meg Burgasz Megye Önkormányzata épületének dísztermében, ahol 20-20 percben mutatkozhattak be a partneriskolák, képviselve hazájukat, intézményüket. Mindhárom ország repertoárjában elhangzottak a két másik nemzet zeneszerzőinek művei is. A Kroó AMI képvieletében szólót játszottak: Antalóczy Máté, Farkas Balázs, Varga Tünde Katalin – hegedű szakos diákok.

Az Erasmus+ Napok alatt a résztvevők megismerkedtek a bolgár folklórral; interaktív előadás során betekintést nyertek a népzenei művek hangmérnöki, stúdiófelvételi munkálataiba; az iskola kosztümkészítő tanárainak és diákjainak segítségével részt vettek egy művészeti workshopon, ahol a Martenici és Surovacki bolgár népi tradicionális öltözetek készítésével kapcsolatban hallhattak előadást, majd kézműves foglalkozás keretében népi motívumokkal díszített saját emléket is készíthettek maguknak. Az iskola egyik tánctanárának vezetésével Pravo, Horo és Racsenyica népi táncok tanulására is sor került. A projekt angol nyelven zajlott. A kitűnő szakmai együttműködés őszinte, baráti légkörben folyt. Dr. Széll Rita intézményvezető a helyi táncos növendékek számára tartott régizenei tánckurzust.

 

Szeptember 17-én adott önálló koncertet Burgaszban a Kroó Szimfonikus Zenekar. Óriási sikert arattak a zsúfolásig megtelt koncertteremben, ahol előző nap a nyitóhangversenyt is tartották. Harmadik nyilvános eseményként szeptember 19-én a burgaszi Szabadtéri Színházban több mint ezer vendég előtt léptek el az Erasmus+ Napok résztvevői. A zenekari műsorszámok között Bartók Béla, Johannes Brahms, Moniuszko–Fitelberg, Petko Sztajnov, Witold Lutoslawski műveit adták elő. A koncerten felléptek bolgár és lengyel kórusok, valamint a helyi iskola táncos növendékei. A közös műsorszámok egyik szólistája „kaval”-on, a legnépszerűbb bolgár népi fúvós hangszeren adott elő egy népdalfeldogozást, mely zenekari kísérettel megszólalva az előadók és hallgatók számára különösen maradandó emlékké vált. A közös produkció igazi értékeket közvetített, a zene nyelvén megfogalmazva mindenki megérthette a bolgár nemzet létének örömét és fájdalmát, miközben mindenki osztozott a közös produkció létrejöttének életre szóló élményében.

A rendkívül intenzív szakmai munka mellett jutott némi idő a felüdülésre és pihenésre is. A Kroó Szimfonikus Zenekar tagjai közül többen most látták először a tengert, a kellemes őszi napokon a hosszú utazás mellett úszásra és fürdőzésre is lehetőség nyílt. A rövid neszebari kirándulás során az UNESCO Világörökségi kincseinek megtekintése méltó kiegészítése volt az Erasmus+ Napok értékközvetítő programsorozatának.

A Kroó AMI delegációja kétnapos hazaútja közben még egy sikeres koncertet adott szeptember 21-én Szófiában, a Magyar Kulturális Intézet hangversenytermében. Magyar, bolgár és lengyel művek színvonalas előadásával képviselték az Erasmus+ Napok programját, valamint a zenekar állandó repertoárjából is hallhattak ízelítőt a jelenlévő vendégek. A közönség nagy elismeréssel méltatta a fellépőket, ráadásszámot is kértek a hangverseny végén.

A diákokból és tanárokból álló vonósegyüttes és a kamaraszimfonikus zenekar bemutatkozása mellett elhangzottak zongorára írt népszerű dallamok, valamint klarinétra írt szólóművek. Együttesvezető: Füzesséryné Dudás Eszter – brácsaművész; Koncertmester: Füzesséry Attila – hegedűművész. Kovács Bernadett és Taraszova Krisztina – zongoraművészek, Kührner Krisztina – gordonkaművész, Héja László – klarinétművész, Wehner Márton – fagottművész. A Kroó AMI igazgatója: dr. Széll Rita.

Szeptember 22-én, a turné zárónapján az egész napos utazást megszakítva rövid sétát tettek Belgrád belvárosában. A történelmi emlékek között meglátogatták Hunyadi János 1456-ban a törökök ellen vívott győztes csatájának színhelyét is a Kalemegdán-erődítményben.

A budapesti és bulgáriai programsorozat 2019-ben folytatódik Lengyelországban, Krakkóban.


Partneriskolák:

  • „Professzor Pancho Vladigerov” Nemzeti Zene- és Előadó-művészeti Iskola, Burgasz (Bulgária)
  • A Kőbányai Ifjúság Zenei Neveléséért Alapítvány és a Kroó György Zene- és Képzőművészeti Iskola, Budapest (Magyarország)
  • Bronisław Rutkowski Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola, Krakkó (Lengyelország)
  • Vakok és Gyengénlátók Intézetének Technikuma, Krakkó (Lengyelország)

 

Erasmus+
Title: European countries' national music as a perspective in education and professional careers of young musicians
Date: 01.10. 2017 - 31.10. 2019

Project number: 2017-1-PL01-KA202-

Strategic Partnerships for vocational education and training
Cooperation for innovation and the exchange of good practices

 

Gálakoncert

Kroó AMI facebook

 

„A Kőbányai Ifjúság Zenei neveléséért” alapítvány
Számlasz: 11710002-20049928
Adószám: 19700203-1-42
Tovább »

Kroó György AMI

1102 Budapest, Szent László tér 34.

Tel/Fax: 06 1 261 7497      

E-mail: kroo@kroo.hu
Igazgató: szell.rita@kroo.hu