A kőbányai önkormányzat november 14-én, a Szociális Munka Napján a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban megtartott ünnepségen köszöntötte a kicsikről s az elesettekről odaadóan gondoskodó szociális munkásokat. Öten az életüket embertársaik szolgálatának szentelők közül önkormányzati kitüntetést vehettek át.
Hírek, események
Kroónikák
Versenyek / Koncertek
Felvételi, térítési díj, tandíj
Eseménynaptár
Galéria
Adatvédelmi beállítások
Tisztelegtünk a szociális munkások előtt
Az esemény - melyen jelen volt Kovács Róbert polgármester, Weeber Tibor alpolgármester, Révész Máriusz országgyűlési képviselő, az önkormányzat Kulturális, Oktatási és Sportbizottságának elnöke, Szabóné Gerzson Sarolta, a Népjóléti Bizottság elnöke és Széll Rita, a Kroó György AMI igazgatója - egyik legkellemesebb színfoltja a Kroó György AMI Vonószenekarának, illetve művész-tanárainak nagy sikerű fellépése volt.
Az ünnepség „nyitányaként” Haydn Gyermekszimfóniájának I tétele hangzott el a Füzesséryné Dudás Eszter vezette vonószenekar kitűnő előadásában. Később Soós Eliza és Taraszova Krisztina lépett pódiumra, hogy eljátsszák Poulenc Szonáta klarinétra és zongorára című művének II. és III. tételét. Előadásukat a közönség hosszan tartó tapssal jutalmazta. Az utolsó előtti zenei produkció igazi meglepetéssel szolgált, hiszen az „ünnepeltek” egy ritkán játszott darabban, Dittersdorf D-dúr versenyművében gyönyörködhettek, melyet a szerző nagybőgőre írt s amelyet Fánczi Gábor és Bali Cecília kiváló tolmácsolásában hallhattak.
Az esemény parádés fináléja Schubert Katonaindulója volt. Ezzel a művel búcsúzott a jelenlévőktől a Kroó György AMI Füzesséry Attila dirigálta Vonószenekara.
Makray Györgyi